Mind a mászatásnál, mind a lemászatásnál előredőlt felsőtesttel tehermentesítjük a ló hátát. Minél meredekebb az emelkedő, annál jobban előre kell dőlnünk. Meredekebb lejtőn felsőtestünket kissé hátravesszük, a tehermentesítés azonban megmarad. Amennyiben az egyensúly még bizonytalan, a nyakszíj vagy a szárhíd (esetleg a nyeregkápa) nyújthat segítséget. Különösen a lejtőn való lovaglás kíván meg a lovastól jó egyensúlyi helyzetet.

A kiképzés további szakaszában terepen mászathatunk. Az erre alkalmas helyeken lépésben és mindig egyenes felfelé haladunk. A lovas számára a szilárdan fekvő térdek, a hevederen nyugvó alsó lábszárak és az előre-lefelé rugózó sarkak jelentik az ülés szilárd alapjait. Csak így maradhat egyensúlyban és kerüli el a szárba kapaszkodást.

Az emelkedőn és a lejtőn csak arra alkalmas helyen és talajviszonyok mellett vágtázzunk. A lovasnak ehhez biztosan kell uralnia a lovát, és egyenletes iramot kell lovagolnia. Az emelkedőn való vágta könnyebb, mert a ló jobban a lovasa alá lép, mint lefelé.

Forrás: A jól képzett lovas (Lovasakadémia 12.)