Fordulás
Jobbra vagy balra forduláskor a lovat testünkkel és lábunkkal is irányítanunk kell. A szár is fontos, de inkább azért, hogy lehetővé tegyék a fordulást, mintsem hogy oldalra húzza a ló fejét. Ennek eredményeként a hátas a fordulást egész testével végzi, és nem veszíti el az egyensúlyát vagy lendületét.
1. Felkészülés
Nézzünk a fordulás irányába. A belső oldali kezünkkel (a lovarda belseje felé eső kezünk) röviden és finoman húzzuk meg a szárat, majd engedjük vissza. Ezzel figyelmeztetjük a lovat, hogy fordulásra kérjük.
2. Hajlítsuk oldalra a lovat
A belső oldali lábunkat tartsuk a hevederen, a külsőt pedig vigyük kissé hátrébb, és egyszerre szorítsuk meg, hogy a lovat továbbhaladásra és fordulásra ösztökéljük. Közben a kezünket tartsuk az előreirányuló haladás segítségének helyzetében (két kéz között egy kézfejnyi a távolság, a kezek a ló marja fölött 5 centivel helyezkednek el), és folyamatosan, apró megszakításokkal adjuk a lónak a fordulás iránya felőli kézzel a jelzést. A „szár nyitása” nem minden esetben megoldás a fordulásra, mert lehet, hogy a ló nincs rendesen összeszedve és szárra állítva, és ilyenkor, ha nyitunk, nem tudunk megfelelő szögben hatni a zablára. Amikor a lónak segítséget adunk, a másik oldali szárat sem szabad lógva hagyni, annak is ugyanolyan feszesnek kell maradnia, mert különben áthúzzuk a ló száján a zablakarikát.
3. Befejezés
A fordulás teljes tartama alatt nézzünk a megfelelő irányba és szorítsuk a lábunkat, hogy a ló a teljes testét és ne csak a nyakát hajlítsa meg. A fordulás befejeztével testünket, kezünket, lábunkat egyenesítsük ki.
Forrás: Lovaglás (Útitárs Kézikönyvek) + saját írás
|