Ügetés
Az ügetés kétütemű jármód, amelynél a ló átellenes lábai egyszerre dolgoznak, és van egy pillanat, amikor mind a négy lába a levegőben van. A lépések egyenletes ütemben követik egymást. Lehet úgy lovagolni, hogy minden második lépésnél kiemelkedünk a nyeregből – ez a könnyű ügetés -, vagy folyamatosan a nyeregben ülve, miközben a mozgást a lovas háta veszi fel – ezt tanügetésnek hívják. A legritkább a kétpontos könnyített ülés, amikor a lovas folyamatosan áll a nyeregben.
1. Maradjunk ülve
Mielőtt kiemelkednénk a nyeregből, pár lépés erejéig maradjunk tanügetésben. Ülésünkkel ösztökéljük a lovat előre, és ha vonakodik vagy visszavált lépésbe, ülve hatékonyabban használhatjuk a lábunkat.
2. Felemelkedés
A nyeregből való kiemelkedéshez a felsőtestünkkel enyhén (!) dőljünk előre, testsúlyunkat helyezzük a sarkunkra, combunkat emeljük meg, és lábukat térdben kissé kiegyenesítve üljünk fel.
3. Üljünk le
Maradjunk egyensúlyban, a súly a kengyeleken legyen, combunkat lazítsuk el, és az „ül” ütemet szinte magától érezni fogjuk. Ülepünkkel huppanjunk vissza y nyeregbe, de a mozgás lendületét egész testünkkel fogjuk fel, hogy ne csapjuk oda az ülepünket.
Tanügetés
Hogy tanügetésben is egyensúlyban maradjunk, ellazított, hatékony háttal, de egyenesen üljünk. Ellenkező esetben zötykölődni kezdünk, ami nekünk és a lónak is fájdalmas. A kengyel nélküli tanügetés kiválóan alkalmas az ülés fejlesztésére, és kimondottan hasznos iskolázáskor. Mindemellett nagyon megterheli a ló hátát. Ha a ló nem szokott hozzá, fokozatosan növeljük a tanügetés idejét, hogy kellően megerősödhessenek a hátizmai.
Lábra ülés
Mivel ügetéskor a ló lábai átlósan mozognak, bármelyik átló (pár) esetén emelkedhetünk vagy ülhetünk. A „bal lábra” kifejezés azt jelenti, hogy akkor ülünk le, amikor a bal mellső és a jobb hátsó láb ér földet (tehát akkor álunk föl, amikor a bal oldali lapockáját látjuk előrébb); jobb lábra üléskor akkor, amikor a jobb mellső és a bal hátsó láb ér földet. Körben lovagolva az angol stílus szerint akkor kell leülnünk, amikor a kör belseje felé eső hátsó láb ér földet. Ennek az oka az, hogy így a sarkokban és forduláskor segítünk a lónak az egyensúly megtartásában. Ha mindig ugyanarra a lábra ülünk, akkor a ló hátizmai egyenetlenül erősödnek meg.
Az első ügetés
Ügetni mindenki először futószáron szokott, amikor az oktató irányítása alatt áll a ló, és nekünk csak a helyes testtartásra és az ügetésre kell koncentrálnunk. Futószáron lehetőségünk nyílik kéz és kengyel nélkül ügetni. Jó, ha időről időre visszakerülünk egy kicsit futószárra, hogy a hibáinkat kijavíthassuk.
Forrás: Lovaglás (Útitárs Kézikönyvek) + saját írás
|