Váltás ügetésből lépésbe
A lassító átmenetet éppen olyan egyértelműen kell kiülni, mint a gyorsítást, hogy a ló továbbra is lendületesen haladjon előre. Legyen folyamatos kapcsolatunk a lóval, és készítsük fel őt az utasításra, azaz mielőtt jármódváltásra utasítanánk, csökkentsük az iramot, de martsuk meg a ritmust.
1. Felkészülés
Legyen egyenletes a szárkapcsolat mindkét oldalon. Ne emelkedjünk ki a nyeregből, a váltás előtti utolsó pár lépés idejére váltsunk tanügetésre. Így az ülésünket és a testsúlyunkat használjuk a ló lelassítására.
2. Váltsunk jármódot
Határozottan, de ne hirtelen húzzuk meg a szárat, majd engedjük vissza, hogy a ló előreléphessen, miközben folyamatos kapcsolatban maradjunk a lóval. Egyenesedjünk ki, medencénk legyen mélyen a nyeregben, lábunkkal ne tegyünk semmit.
3. Maradjunk kapcsolatban
Ahogy a ló lelassít lépéshez, a lépteit megnyújtja, és a nyakát ki kell tudnia nyújtani, így engedjünk neki kicsit több szárat, de tartsuk fenn a kapcsolatot. Továbbra is üljünk egyenesen, mert ha összegörnyedünk, a ló is így tesz.
Lovasok trükkje
- Az átmenet tanulása során kezdetben ne foglalkozzunk a lendülettel és a ritmussal. Csak váltsunk tanügetésre.
- Ha a ló már lépésben halad, őrizzük meg a testtartásunkat, és lovagoljunk előre, hogy a ló ne nehezedjen az első végtagjaira.
Forrás: Lovaglás (Útitárs Kézikönyvek) + saját írás
|