Megbokrosodás
A megbokrosodás legtöbbször galoppnál jelentkezik, amikor a ló is kellően ráhangolódik az egész lényegére, és mivel érzi, hogy mi élvezzük a helyzetet, szeretne kicsit jobbat tenni velünk, például az előtte lévő lovat megelőzni. Ilyenkor vagy megvárjuk, míg előre ér, mert akkor már biztosan irányítható lesz, vagy ha elegendő helyünk van, fordítsuk el a többi lótól a hátasunkat, tegyünk meg vele egy kört, ahol szépen lassan elveszti a lendületét, majd civilizálódjunk vissza a többiekhez. Ha van a közelében mélyszántás, oda irányítsuk a lovat, mert a süppedős talajban nehezére esik a járás. A legfontosabb, hogy ne essünk pánikba, hanem próbálkozzunk meg fölvenni a lovat, vagyis szár húz-enged-húz-enged, ha érezzük, hogy lassít a ló, üljünk le iskolavágtába, és a testsúlyunkkal is lassítsuk a lovat. Közben ne ordítsunk, inkább a hangunkkal próbáljuk megnyugtatni a lovat. Ez az a verzió, amikor pusztán jókedvéből bokrosodik meg a ló. Előfordul, hogy ijedtében rohan el, itt is ugyanúgy húz-enged-húz-enged, és ne érezze a ló, hogy megijedtünk, mert amint rájön, hogy a félelme tárgya nem is eszik lovat, meg fog állni. Vannak olyan lovat, akik már egyetlen autó, kutya vagy káposztalepke miatt képesek kirohanni a világból, velük sokat kell terepen járni, hogy szokják meg a környezetet. Próbáljuk úgy beosztani a lovakat, hogy a félős egyed előtt (vagy mellett, attól függően, hogy hány oszlopban lovagolunk) egy bátor álljon, és ugyanígy fönt is, a magabiztos és terepen jártas lovas kerüljön a félénkebb lóra.
saját írás! Lopás = portáltörlés
|