A tereplovaglás szabályai
Mint a lovardai munkát, a tereplovaglást is bemelegítéssel kell kezdenünk, hogy a ló izmai, inai és ízületei ráhangolódjanak a munkára. Ez legalább 10 perc legyen. A bemelegítés következő szakasza az ügetés. 5-10 percet tegyünk meg ügetésben, attól függően, hogy mennyi energiájuk van, ismételjük meg 2-3 perc lépés után. Ha a lovak bemelegedtek, beugrathatunk könnyű vágtába. Terepen a nagyobb sebesség érdekében nem üljük ki iskolaülésben a vágtát, hanem térdünkkel, alsó lábszárunkkal, és a kengyelben támaszkodva enyhén előredőlünk, és hagyjuk, hogy a lendület vigyen minket (persze maradjunk a ló hátán). Minden ütemben ülepünk a nyereghez ér, ahonnan a ló háta újra feldob, próbáljuk megelőzni a mozgást, nehogy túl nagyot dobjon. Ezt a fajta vágtát hívjuk vadászvágtának is.
A terep további részében lépés - és vágtaszakaszok váltogatják egymást. Ha útközben pihenőt tartunk, a pihenő után újra melegítsük be a lovakat. A hazafelé vezető pár km-t lépésben tegyük meg, az istállóba mindig visszaszáradt lovakkal érkezzünk meg. Figyeljünk arra, hogy az otthon szelét megérző lóval már nem vágtázzunk, könnyen elragadhat.
A tereplovaglás szabályai
A terepen való lovaglás a lovas alapkiképzésének fontos része. Ennek feltétele a biztos ülés mellett a tereplovaglás szabályainak ismerete is.
Mint vendégnek a természetben, a lovasnak mindig úgy kell viselkednie, hogy magának ne ellenségeket, hanem barátokat szerezzen. Csak kevés lovast ér az a szerencse, hogy a lovaglásra alkalmas terep közvetlenül az istállóból elérhető anélkül, hogy forgalmas utakon kelljen átkelnie. Saját érdekünkben mindig törekedjünk arra, hogy a veszélyt és a kockázatot elkerüljük.
A terepen kevésbé tapasztalt lovasok által lovagol lovakat minden nap kellőképpen mozgassuk és szoktassuk hozzá az utcai forgalomhoz, mivel egyébként a lovast és a lovat is veszélynek tesszük ki. A feszességek elkerülése és a heveder meghúzása érdekében elindulás előtt kis ideig lovagoljuk a lovardában. Tapasztalatlan lovasok soha ne menjenek egyedül terepre. Egy tapasztalt személy vagy egy túravezető kísérete minden esetben szükséges.
A betonozott vagy aszfaltozott utakon a csúszásveszély miatt és a ló lábainak védelmére csak lépésben közlekedjünk.
Az esetleges károk elkerülése érdekében kerüljük az árkokat, bokrosokat, gyalogos-, túra- és kerékpárutakat, valamint az eső és felfagyás miatt képlékennyé vált utakat.
Az iramot az adott helyzet és a terepadottságok alapján kell megválasztanunk. Gyalogosokkal, kerékpározókkal, lovasokkal vagy járművekkel való találkozás esetén lépésben haladjunk.
Az erdei és mezei utakon való lovaglás jármódját és iramát a következő kritériumok szabják meg:
- az utak minősége
- az időjárási viszonyok
- a terep beláthatósága
- a lovas kiképzési szintje
- a ló kiképzési szintje
Amennyiben a lovaglás előre nem látható károkat okoz a természetben, azt azonnal jelenteni kell a terület tulajdonoságnak, hogy meg tudjunk állapodni vele a megfelel kártérítésben.
A tereplovaglás alatt a csoport tagjai közötti kommunikáció és a forgalomban részt vevő többi személy tájékozódása érdekében az éllovas a következő kézjeleket használja, amelyeket azután az őt követő lovasok továbbítanak:
- a kitartóan a magasba emelt kar azt jelenti: felvétel lépésig illetve állj-ig
- a kar többszöri rövid felemelésének jelentése: felzárkózás, megindulás ügetésben vagy beugratás vágtába az éllovas előzetes szóbeli bejelentését követően.
- a nyílt forgalmú utakon végrehajtott irányváltoztatást a jobb illetve bal kar kinyújtásával jelezzük.
Az utolsó lovas ugyanazt a jelet mutatja a forgalom többi résztvevőjének tájékoztatására.
A lovasok, amennyiben azt az út szélessége és az egyéb forgalom lehetővé teszi, kb. 2-3 lépésnyi oldaltávolság megtartásával egymás mellett is lovagolhatnak.
A tereplovaglás egyaránt szolgálja a ló és lovas edzését, valamint a lovas kikapcsolódását a tájban, és a ló jó közérzetét a szabad természetben mozogva. Az első helyen azonban minden résztvevő biztonsága áll. Ezért a követelményeket a legkevésbé tapaszalt lovashoz igazítsuk. Különösen terepen érvényes: „ A lánc csupán olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme.”
Forrás: A jól képzett lovas (Lovasakadémia 12.)
|