Kantározás
A bokszban szabadon mozgó lovakat a nyergelés előtt kantározzuk fel. Állásban tartózkodó, illetve a boksz elé kikötött lovak esetében célszerű először a nyerget felhelyezni.
A felkantározáshoz a kantárt a bal kezünkben szedjük össze.
- A lovas balról lép a lóhoz.
- A jobb alkar átöleli a ló fejét.
- Amennyiben a ló nyugodtan áll, először a jobb kézzel átvetjük a szárat a ló nyakán.
- A jobb kéz az orrháton pihen, amíg a kötőfék lekerül a ló fejéről.
- A jobb kéz visszatér az orrhátra és átveszi a balból a kantárt.
- A nyitott bal tenyéren fekvő zablát a száj elé visszük.
- A hüvelykujjnak a foghíjas szélre kifejtett könnyű nyomásával szétnyitjuk az állkapcsokat.
- Erre a jobb kéz finoman feltolja a kantárt oly módon, hogy a zabla lassan a szájba csúszik, de eközben nem érinti a fogakat.
- A jobb kéz azután teljesen felhúzza a kantárt és, esetleg a most már szabaddá váló bal kéz segítségével, egyenként áthúzza rajta a ló füleit.
- Az üstököt a homlokszíjra húzzuk és a sörényt elrendezzük a tarkószíj alatt. Ezt követően becsatoljuk a torokszíjat és az orrszíjat.
A kantár akkor ül helyesen, ha a zabla közvetlenül a szájzugban helyezkedik el és a szájzug bőre két kis ráncot vet. A tarkószíj szorosan a fülek mögött fekszik, de nem dörzsöli őket. Ezért ügyeljünk a homlokszíj kellő hosszúságára. A torokszíjat olyan bőre csatoljuk, hogy egy élére állított tenyér beférjen a torok és a szíj közé.
A hannoveri kantár orrszíja mintegy négy ujjnyira az orrlyukak fölött helyezkedik el, és csak olyan szorosra csatolandó, hogy a ló kényelmesen rághassa a zablát, mindazonáltal ne nyithassa ki a száját. Az orrszíj kis karikáinak a zabla előtt a helyük, ellenkező esetben az orrszíj túl hosszú. A lovaglókantár orrszíjának csatja a ló állgödrében az állkapocs ágaitól oldalra legyen, és azokat ne nyomja. Az angol vagy kombinált lovaglókantár orrszíjának felső széle mintegy ujjnyira a járomcsont alatt fekszik, és oly módon csatolandó, hogy legalább kétujjnyi távolság legyen a ló orrcsontja és az orrszíj között.
Forrás: A jól képzett lovas (Lovasakadémia 12.)
|